Két nappal ezelőtt került fel egy interjú videó kedvencünkkel az E! News Youtube-csatornájára. A beszélgetés során leginkább új filmje, A Nice Girl Like You volt a téma, de emellett beszéltek a PLL-ről is, mely idén ünnepelte 10. születésnapját. A videóban Lucy elmondta, hogy a PLLbeli kollégái közül van, akit nem is látott, mióta a sorozat befejeződött és nem tudja, hogy valaha fognak-e még együtt forgatni. A Nice Girl Like You című filmben kedvencünk egy prűd lányt alakít, aki miután szakított barátjával, összeállít egy ‘szex bakancslistát’, amin elég vad dolgok szerepelnek, ezzel kapcsolatban kérdezték meg, hogy mi volt az első gondolata, amikor elolvasta, illetve van-e olyan dolog ezen a listán, amit szívesen kipróbálna vagy felkeltette az érdeklődését.

Van egy pár, azt nem mondhatom el, hogy melyikek, de vannak olyan dolgok a filmben, amikről nem hallottam, vagy csak nem csináltam, de határozottan bővült az ismeretem.

–  válaszolta kedvencünk. A videót Ti is megtekinthetitek alább: